Nyinyimunyinyunyimú

Szóval, hazafelé átszaladt előttem egy ilyen.
Ezt a képet nem én csináltam, nem tudok biciklizés közben ilyet fotózni, úgy hogy egy nálam jóval gyorsabban (és ráadásul keresztbe) közlekedő állatot kell lekapjak (copyright)!
...
Az elmúlt két nap egyhangú szédülésben telt.
Az itteni légnyomásváltozások valamivel jobban megviselnek, mint otthon. Mondom ezt úgy, hogy otthon sem vagyok igazán másra érzékeny.
Délutánra azért megembereltem magam, és átugrottam egy Erasmusos sorstársamnak segíteni az egyetemi projektjében. Egészen pontosan portrét fest minden egyes cserediákról (persze csak azokról, akiket el tud csípni). A hölgy nagyon szimpatikus, rengeteg sört tart otthon, úgyhogy -bár én voltam a legelső a sorban- eddig mindenki beadta a derekát. A kép szerintem kifejezetten jól sikerült a maga módján, és fel is fogom tölteni ide (rövid időn belül ez a második rólam készült portré, az első, és jóval színvonalasabbat nem tudom szabad-e itt közzétennem).
A festést persze megtoroltam, utána pedig elmentünk a szerdai moziba....
Erről persze nem mondtam eddig semmit... Képzeljétek el a cirkogejzírt összegyúrva a kuplunggal. A hely nagyjából olyan. Minden szerdán egy meglepetés-film kerül vetítésre. Múlt héten a Libanoni keringő, most a Bábok. Előtte rövidfilmként a Man with the beautiful eyes. Mivel mindkettőt legalább kétszer már láttam korábban, kényelmesen végigüldögéltem azt az eseménytelen két órát, amíg tatrott az egész.
Mozi után egyből emberemre akadtam egy Alberto nevű katalán figurában, akivel már korábban is meglehetősen sok dologról egyezett a véleményünk. Most éppen arra jutottunk, hogy
AZONNAL MEG KELL NÉZNÜNK A WATCHMEN-T, MIHELYST VETÍTENI KEZDIK!!!!!
Ezek után visszaballagtunk Marshához (aki a portrémat szülte a délután folyamán), megittuk a maradék két üveg bort (öten voltunk rá), és borzalmas, kilencvenesévek-beli slágereket hallgattunk mellé. Marsha sajnos elég hamar lemerült (ami különösen fura, ha ismeritek... Ha nem, hát kaptok majd róla egy külön fejezetet, mert megérdemli), így a másik három német figurával hazafelé vettük az irányt. Ezidő alatt végig a viva2 és viva tévéken szerzett tapasztalatainkról beszéltünk (egy mozgó, terápiás csoportot tessék elképzelni), majd elénekeltük a 5000 miles című nótát.
Ezt Bálint talán ismeri, a többiek nem biztos.
Youtube-ot tessék használni.

Végül elváltak útjaink, és ahogy tekertem hazafelé, elémugrott egy olyan...
Olyan mint a cikk elején.