Szerdán este úgy feküdtem le, hogy elhatároztam, másnap lemérem mennyi idő begyalogolni az iskoláig. Nagyjából egy órára tippeltem, de azt is tudom magamról, hogy milyen egy szarrágó pesszimista alak vagyok, úgyhogy lehet, hogy megy ennél gyorsabban is.
Aludtam tízig, szakadt az eső. Visszafeküdtem.
Aludtam délig, még mindig szakadt az eső, de már nem akartam többet aludni (tudtam volna pedig. Valami nagyon durva Fengshui elvek szerint van berendezve a szobám, mert bármelyik pontján azonnal el tudnék aludni, az ágyból meg felkelni is alig tudok, pedig nem is vagyok álmos). Felkeltem tehát és olvastam kicsit (majd belinkelem, hogy mit). Egy idő után rettentő égett szag csapta meg az orromat. Gondoltam kinézek, de mikor kinyitottam az ajtót, alig láttam tovább a füsttől.
Leszaladtam a konyhába, ahol egy lábasban egy zacskósrizs (?) odakozmált maradványa fogadott, alatta persze égett a gázláng. Amint elzártam, előjött Ursula, aki időközben úgy tűnik, teljesen megfeledkezett az ebédjéről. Kicsit beteg mostanság, akkortájt fázott meg, mikor érkeztem, úgyhogy most egész nap itthon van és tévézik. Vagy főz. De jobb, ha csak tévézik. A rizst végülis dacból, vagy lustaságból megette (szerintem még legalább egy hétig itthon lesz ezek után), úgyhogy nem nagyon hatotta meg az eset. Az kicsit jobban letörte, hogy az emeleten, ahol leginkább megrekedt a füst, éppen az ő friss fehérmosása száradt. Napi jócselekedetem végeztével inkább visszaültem a szobámba netezni. Kint esett, a lakás többi részében pedig olyan kozmás szag van, hogy hetekig ott fog maradni.
Az eső kettő körül elállt, de még minden csupa víz volt.
Akkor el kezdett fújni a szél, aminek elsődleges következmény azt lett, hogy nem mentem végülis ma sem sehová, másfelől viszont egy órára kisütött a nap. Akkor kicsit kiléptem szellőzni. Ez már sajnos késő délután történt, úgyhogy sokáig nem tartott míg a nap ráunt a pozőrködésre és lement.
Sebaj.
A suliba csak hétfőn kell legközelebb bemennem (mondjuk nem tudom még mikorra, mert a szakvezető nem írt még semmit), holnap csakazértis sétálok egyet.
2009. február 5., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése