Előbb szeretnék kicsit megismerkedni a hellyel, és majd utána csinálok hülyét magamból, mint kattintgató japán turista.
Az egyetem maga jóval régebbi épületben foglal helyet mint a környező összes többi. Ránézésre valamikor a hatvanas években húzhatták föl. Más kérdés persze, hogy amit csak lehet átalakítottak belül. Függetlenül mindenfajta megfontolástól...
A beléptetőrendszer azonnal kellemes emlékeket idézett bennem. Mondjuk a suli kicsit jobban felszerelt mint a kisképző, úgyhogy ezt még megértem. Szerencsére van csengő, és ha a portásnak megmondja az ember, hogy erasmushallgató, akkor nem is kérdez többet.
Az első komolyabb meglepetések az "aulában" értek. Mikor az ember belép lényegében azonnal a büfében találja magát: asztalok, padok kávéautomaták, valamint egy büfépult.
Mivel még mindig volt tíz percem tízig, gondoltam iszom egy ínycsiklandó, gépi kávét. Szépen beprogramoztam mit kérek, majd fogom a kért összeget és... Nem tudom bedobni. Nincs pénznyílás. Elöl legalábbis. Megénezem oldalt, hát ott sincs. Végül megkérdeztem a mellettem álló, megtermett, ötvenes, lángvörös hajú fickót (ilyen a természetes színe), hogy mi a módja az érmék gépbejuttatásának. Mint később kiderült, Ő maga volt Ad Borstlap, a nemzetközi kapcsolatok osztályvezetője, akivel korábban is levelezett az összes eresmushallgató, és éppen hozzá jöttünk tízre. Nagyon segítőkész volt és közölte, hogy sehogy. Arról van szó ugyanis, hogy az iskolában semmiféle pénzforgalom nincsen. Kivéve egy bizonyos helyet, ahol egy speciális mágneskártyát vesz az ember. Ezzel lehet többek közt átjönni az egyetem beléptetőrendszerén, fénymásolni, és minden egyéb szolgáltatásért (beleértve a kávévásárlást is) fizetni (A kártya lényegében ugyanúgy működik, mint a mi diákunk az ipar könyvtárában, csak itt mindenfajta tranzakcióra ezt használják. Az ára 35 euró, ebből 15 elkölthető, és 10 letéti díj. Hétfőig úgyse kell bemennem, majd akkor megveszem... )
Természetesen ő fizette a kávémat, majd egy két perc múlva összeszedte a megérkezett Erasmus diákokat, és lementünk a pincébe (lényegtelen hova, ilyen irattár szerű hely volt, de az is lehet, hogy a könyvtár egy raktárhelyisége. Passz.). Mindenkit üdvözölt, majd visszakaptuk a portfólióinkat, néminemű személyes adatokért cserébe. Szépen feljegyezték, ki hol lakik a városon belül, ki az aki még nem talált szállást, ki mennyi időre marad (hogy ki milyen szakos az nem volt kérdés, mivel a) rajta volt az adatlapunkon, b) aszerint kellett aznap előzőnap, vagy másnap megjelenni ezeken az eligazításokon).
Animáció szakra mindössze ketten jöttünk, a másik srác pedig késett, úgyhogy délig nem is találkoztam vele. A többieket nézve viszont az derült ki, hogy többségükben európaiak. Kivéve egyvalakit. A hölgyet azonnal a szívembe zártam, annyira valószínűtlen volt. Már a büfébeérkezésekor kiszúrtam, hogy valószínűleg japán. Hogy ázsiai az egyértelmű, de olyan jellegzetesen japán vonásokkal bírt, mintha valami rasszleírás alapján gyúrták volna össze. Az adatok begyűjtésénél kiderült, hogy valóban japán, ráadásul Tokyoi, és Akiko Ishimaru a neve... Ha tovább faggatták volna, biztos az is napvilágra kerül, hogy kedvence a szusi, szeret videojátékozni, imádja a Hello Kitty-t. Hogy alig beszél angolul, az nagyon hamar kiderült:)
Ha fiúnak született volna, ma így nézne ki, és Takashi Yoshinak hívnák:
Persze, teljesen lényegtelen.
Ad Borstlapot viszont tényleg szimpatikusnak találtam, mint az egyetlen olyan embert Rotterdamban, aki VALÓBAN folyékonyan beszél angolul, ráadásul enyhe brit akcentussal. Ha bármiféle gondom lesz (ami késik nem múlik), biztosan bizalommal fogok hozzá fordulni.
A rövid tájékoztatás után két tanulmányis hölgy végigkalauzolt bennünket az épületeken. Merthogy kettő van! Hoppá! Az épületről a későbbiekben majd bővebben írok, fotókkal tarkítva, egyelőre annyit elég róla tudni, hogy egy valóságos labirintus. Egyedül soha nem vágnék neki hogy egy addig ismeretlen szeglelét felkutassam, ugyanis biztosan eltévednék, és legközelebb hatvankétéves koromban bukkannának rám, amikorra, mint remete élnék valahol az épületben, és a saját lábkörmömből főznék pörköltöt. Az animáció szak szerencsére a földszinten van, így csak egy lépcsőn kellett fölmennem... igen.
A szakvezető egy harmincas fószer, (jóval közelebb harminchoz, mint negyvenhez), és elsősorban mindenfajta digitális technikákkal foglalkozik. Délben volt vele találkozom, a másik sráccal egyetemben, aki negyed egy körül be is toppant. Mivel ő alapvetően grafika szakos a régi egyetemén (de nagyon szeretne animációval foglalkozni), én pedig szeretnék komoly gyakorlati tudást felhalmozni, mindkettőnknek főleg másodikos kurzusokat javasolt a fickó. Ez olyasmiket foglal magába, mint flash, maya, afterfx, toonboom, és egyéb animációs progik oktatása, produkciószervezés, rendezői és hangvágókurzus, stb. Mikor mondtam, hogy csak három hónapig leszek, és ezzel együtt kb harminc kreditet fel kéne vennem, mert újabban otthon nem fogadják el az elméleti tárgyak egyéni tanrendkérelmét, akkor nagyot nézett. Mondta, hogy teljesen megért, de nem tudja, hogyan oldhatnánk meg hogy nyugodt szívvel megadhassa a teljes kreditösszeget, mikor a szemeszter felét töltöm csak itt(náluk még júniusban is folyik a tanítás). Egyébként nem értem, hogy miért adnak lehetőséget a háromhónapos Erasmusútra, mikor láthatóan MINDEN intézmény utálja... Na mindegy, ezt a kérdést valószínűleg nem gondolta át még senki.
Arra jutottunk, hogy a For the greater good-ot megpróbáljuk különleges modulként felfogva fejleszteni, és úgy tekinteni, mintha harmadikos főtárgy lenne. Merthogy harmadikig nincsen főtárgy, csak rengeteg gyakorlati kurzus (az elméleti órák ennek nagyjából TÍZ SZÁZALÉKÁT teszik csak ki, vagy még kevesebbet), harmadiktól pedig projekteket tolnak, és nincs igazán más kurzus. A mostani harmadikosok dolgába már nem nagyon tudnék amúgy se becsatlakozni, úgyhogy megpróbáljuk megbeszélni, hogy ezt a bizonyos filmet kelljen majd megcsinálnom az adott idő alatt. Ennél többre nem sikerült jutnunk. Majd kialakul. Annyira ő se aggódott, úgyhogy egyelőre én se fogok. Ímélcsere, elköszönés, majd viszlát hétfőn.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése