2009. február 8., vasárnap

zaterdag

Tegnap csak egy rövidebb sétát tette, úgy egyórásat, másfelest.
Most a másik irányba indultam el, tehát a központtól még távolabb mentem.
Igazság szerint boltot kerestem, hogy a tegnapelőtti bevásárlásom szépséghibáit orvosoljam.
A tejről ugyanis kiderült, hogy vagy kiváló minőségű kefir, vagy nagyon rossz minőségű tej. Még nem öntöttem ki, lehet, hogy az előbbi.
Ahogy mentem kifelé úgy lett minden egyre burzsujabb. Ilyen igazi kispolgári, ám nagyon tüchtig házikók sorakoztak, előttük mercikkel, minikkel.
Kicsit olyan, mint Németországban, csak valahogy normálisabb.
Tavasszal rettentő bájos lehet.





Találtam egy ilyen bódét is. Nem tudom mit rejthet, de híven tükrözi a hely szellemiségét.





Egyre inkább kifelé haladtam, és mégis mintha egyre beljebb kerültem volna. Beértem egy másik városrészbe, ahol ugyan szinte változatlanok maradtak az épületek, de egyre szorosabban simultak össze, és egyre több üzlethelyiség kapott helyet közöttük.








Errefelé többször keresztezték egymást a villamossínek is, tehát egy jóval forgalmasabb környékről van szó.
Egy kép a helyi remizről:



Egy másik pedig a fröccsöntött műanyagkutyusról:



Az ennyire direkt babaházizmus azért ritka, de majdnem minden ház előtt volt kis padocska, bokrocska, kamrácska, kockakövecske, kaspócska, és a korábban emlegetett nagyon nyitott nagyon elfüggönyözetlen ablakba is biztosan került mindig valami egzotikus szobrocska, vagy helyi ízű hajómodellecske.

De visszatérve a boltkereső expedíciómhoz: úgy félórás sétára a háztól, végülis találtam egy aldit! Vettem tejet, meg két doboz kekszet (ezt a legalapabb kerek teakekszet), ismét másfél euró alatt.
Az idő még mindig jó, bár kicsit hidegebb van, mint az elmúlt napokban. Nem számít, most már csak melegebb lehet. Már rengeteg madarat látni mindenfelé.



Amerre sétáltam főleg ezek az idétlen vizicsirkék tanyáztak, meg néhány hattyú.



Felénk pedig főleg kacsák, és néhány idétlen vizicsirke.
Amikor jöttem haza, a macska (azóta sikerült megtudnom, Parisnak hívják.) éppen valami harmadikféle madarakat próbált leszedni a fáról. Sajnos mikor meglátott, odajött üdvözölni, úgyhogy nem tudtam lekapni akció közben.

1 megjegyzés: