Péntek

Most eleve délben keltem, hogy ne kelljen sokat várni, míg eláll az eső.
Nem is kellett, ugyan délben még esett, egy körül abbamaradt.
Most már semmi nem akadályozhatta meg, hogy lesétáljak az egyetemig, majd vissza.

Ahogy kikalkuláltam az előző este valóban egy óra az út. Illetve egy, és egy negyed, de azt a tizenöt percet gondolkodás nélkül levonom, hiszen nem mindennap fogok fotózni, vagy "eltévedni". Jó, nem tévedtem el, csak annyira gyanúsan egyértelmű volt, hogy merre kell menni, hogy egy ponton elbizonytalanodtam és kicsit visszáb mentem egy elágazásig, hogy megnézzem, biztosan jó irányba fordultam-e. Igen, jó irányba fordultam.
De kezdjük az elején. Délután megint sütni kezdett a nap, és mikor kimentem, döbbenetes módon meleg volt! Persze télikabátban, de az előző napokhoz képest ez is komoly előrelépés. Igazi, klassz kirándulóidő fogadott.



Ahogy a belváros felé indul az ember elég arra odafigyelnie, hogy a villamos áramszedőit ne tévessze szem elől, és akkor el se lehet veszni. Hogy nekem egy percre mégis sikerült, az csak annak tudható be, hogy a póznák zöldek, és beleolvadtak a környező lombokba. Mert Rotterdam ezen része viszont mentes az irodaházaktól. Errefelé csak lakóházak vannak, préri, meg fák. A lakóházak is állati jól néznek ki, elnézést, hogy nem készítettem róluk képeket, de holland szokás szerint mindegyiknek irdatlan nagy, nyitott, utcafrontra néző, függönytől mentes ablakai vannak, és azért mégse volna illendő befotózni rajtuk.
Úgyhogy képek csak az útról vannak. Elvileg jobbra az egy bicikliút, de eléggé használaton kívül van helyezve az nyakig érő tócsák miatt. Minden biciklis az autóút szélén közlekedik ezen a környéken. Balra az egy csatorna. Abban direkt van nyakigérő víz.



Egyetlen olyan csatornát láttam, ahol visszaköszönt ez a klasszikus hollandus életérzés, amivel csurig töltik az útikönyveket és képeslapokat. Nagyon helyes, de tényleg nem ez a jellemző.





Ahol a két autópálya keresztezi egymást, van egy felüljáró, és azon túl már igazi Rotterdami belváros látható.



Először még lakóházakkal, amik megintcsak zabálnivalók, és nyunyimunyik,



Majd átveszik a helyüket a korábban emlegetett kockatömbök, irodaházak.



(a kettő között volt egy ilyen. Én sem értem)



Apropó, kocka. Hamár ott voltam a sulinál (mert tényleg elmentem addig), megnéztem magamnak azt a recés undormányt, amit egy előző bejegyzésben is méltattam már...
Nem kellett csalódnom, ez közelről még rosszabbul néz ki.



Nem tudom hogy érezném magam olyan térben aminek nincs egy függőleges síkja sem. Valószínűleg sehogy, mert be se tenném a lában. De láthatóan "laknak" benne, az ablakon át legalábbis könyvespolcokat lehet látni...
De a kedvencem ez a tábla volt:



Persze, csak egy, az épület aljában helyet foglaló bárra vonatkozik, de ha az egész épületet neveznék amusement centernek, az is teljesen helytálló volna:)
Brrr.



Kicsit tovább sétáltam, amíg egy vegyesboltba nem botlottam. Itt előrelátóan vettem egy vekni kenyeret és másfél liter tejet (egy euró harmincé'), majd a hazafelé tartó út egy-másfél órájában cipeltem őket. Biztosan van közelebb is bolt, majd ma szétnézek ez ügyben.

Maradjunk annyiban, hogy nem haltam bele, de alaposan elfáradtam ebben a közel háromórás sétában. Még mindig rövidebb az út, mintha Vörösvárról mennék fel az Iparra, de még így is több az elfogadhatónál, és ráadásul ezt gyalog kell megtennem.
Marad tehát a bicikli. Dávid -Hollós István kollégára hivatkozva- megpendítette, hogy ócskapiacon akár egy tizesért is lehet használható bicajt venni, bár a lakat is legalább ennyibe fog kerülni. Ursula felajánlott nekem egy teljesen jó bicajt lakattal, harminc euróért. Lehet, hogy nem fogok szőrözni a huszonegynéhány és harminc közötti különbséggel, de amíg meg nem jön a kártyám, mindenképpen várnom kell vele.

Ursula amúgy még mindig beteg, tegnap próbaképpen elment boltba, mire hazaért be is lázasodott. Menő.